Kecskés Lilla

Oktató

Rövid bemutatkozás

Lilla 2018-ban csatlakozott a Royal Dance csapatához és azóta óriási lelkesedéssel és elhivatottsággal képzi magát az afro-karibi táncok műfajaiban. A táncos alapok elsajátítása után a bachata lett számára az a műfaj, amiben igazán ki tud teljesedni.

Oktatott műfajok

Részletes bemutatkozás

Kiskorom óta az életem része a tánc, ami számomra mindig a mozgást, a kikapcsolódást és az emberi kapcsolatokat jelentette.

Egy néptáncos időszak után találtam rá a ritmikus gimnasztikára, amit hobbi- és versenyszinten is űztem. Sokat köszönhetek ennek a sportágnak, mert az ott elsajátított készségek elkísérnek bármilyen táncműfajban. Később elkezdett vonzani az afroamerikai kultúra, így találtam rá a hip-hopra.

Miután rátaláltam, a bachata az életem része lett, imádom a lüktetését. Ez az a táncműfaj, amiben a leginkább ki tudok teljesedni, testileg és lelkileg is teljesen feltölt.

Bachatázni a Royal Dancenél kezdtem és azóta is a csapat tagja vagyok. Azért tetszettek meg az órák, mert szuper hangulatuk volt, nevetésből sosem volt hiány, emellett pedig alapos, használható tudást kaptam, aminek köszönhetően gyorsan fejlődtem.

A bulikban szinte le sem ülök, szeretek kihasználni minden pillanatot, hogy táncolhatok, és nagy öröm, ha másoknak is legalább akkora élményt jelentenek azok a percek, mint nekem.

Kapcsolódó tanfolyamok

Oktatóként azt az alaposságot szeretném átadni, amit én is kaptam, plusz azt az önbizalmat, szenvedélyt és lelkesedést, amit a tánc nekem jelent. Szeretném, ha a tanítványok átéreznék a latin életérzést, azt, hogy nem kell feszengeniük, ha megmozdulnak, hiszen a mozgás, a tánc egy önfeledt szabadságérzés, a legjobb eszköz arra, hogy kifejezzük önmagunkat.